FÉNYLABOR GONDOLATOK

o

Andi & Uwe esküvője – a stílusosság nincs időhöz kötve

Andi és Uwe a stílusosságukkal nagyon belopták magukat a szívünkbe. Amikor szemet gyönyörködtető dolgok vesznek körül bennünket, mi is mindig jobban átszellemülünk és bevalljuk, még jobban élvezzük azt is, amit csinálunk, így történt ez most is. Bár ritka rövid idő alatt szervezték meg az esküvőjüket, minden részlet tökéletesen a helyén volt. Kellett persze ehhez az is, hogy Andi nagyon határozott elképzelések mentén, kitűnő ízléssel szervezett meg mindent a nagy napjukra. Nem aggódott, egyszerűen ment lépésről-lépésre előre, pedig mindeközben ingáztak több ország között.

brody-haz-eskuvo

Már akkor megbizonyosodhattunk arról, hogy mennyire jól tart mindent kézben, amikor először találkoztunk. Lényegre törő volt, mégis nyitott minden tanácsra és ötletre. Bátor is, mert megkért bennünket, hogy ő vállal minden kockázatot, de szeretné, ha kicsit videóznánk is. Mi annál bátortalanabbul, de végül úgy döntöttünk, tegyünk egy próbát, hiszen már régebb óta kacérkodunk ezzel a területtel is, csak még sosem mertünk élesben is belevágni. Hálásak vagyunk, hogy lehetőséget és bizalmat kaptunk tőlük. S bár még van mit gyakorolni, boldogok voltunk, hogy nagyon szerették az eredményt.

keszulodes-eskuvo-brodyhouse

Persze mindez nagyon rendhagyóvá tette számunkra az esküvő fotózását. Mi tagadás, hozzászoktunk a másik támogató szerepéhez, s most elengedni ezt különös tapasztalatot adott. Hiányoztunk egymásnak… :) Megízlelni ezt a „kettéhasított” szerepet egyszerre bizonyult félelmetes és izgalmas élménynek. Ki tudja, talán egyszer rákapunk az ízére…:)

kreativ-eskuvo-fotozas

A kifogástalan ízlés mellett Andi azt is bebizonyította, hogy kreativitásban sem szenved hiányt. Nagyon kedves köszönőajándékot talált ki, amit mindenki páratlan lelkesedéssel csomagolgatott magának (Andi és Uwe kedvenc teafüvei és kézműves csokoládé képezte többek között a szépséges csomag részét) és az alternatív vendégkönyv (fa szívecskékre lehetett írni) szintén népszerűnek bizonyult.

eskuvo-kreativ

A külcsín mellett a belső tartalom is példaértékű. Számos nagyon kedves pillanatban lehetett részünk, amik közül talán Uwe és Andi anyukájának beszéde volt a legmeghatóbb.

kreativ-eskuvo-fotozas-brodyhouse

Ha már „kedvenceknél” tartunk, mindenképpen szót kell ejtenünk a spicc projekt személyzetéről is. Annak ellenére, hogy debütáltak esküvőzésben, minden elismerésünk a kedvességükért, készségességükért, úgy általában a munkájukért.

polgari-szertartas-barabasvilla

Ez az esküvő bizonyíték arra, hogy a jó munkához nem mindig kell sok idő. Egyszerűen jó ötletek, jó ízlés, határozottság és elszántság is elég lehet.

A képes videó (ún. wedding fusion):

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
CLOSE MENU .... .... ....