FÉNYLABOR GONDOLATOK

o

Betty & Dávid esküvője – Párizs és egy kicsit több 2. rész

A történet kezdete és az esküvő: ITT

…és íme a mi nagy utazásunk Párizsba. :)

A romantika tetőfoka: Párizs. Rögtön az elején előre bocsátom, hogy a párizsi kiruccanásunk a legkevésbé volt hű a francia fővárost körüllengő rózsaszín álomhoz. Inkább úgy éltük meg azt hiszem, mintha a Himaláját kíséreltük volna megmászni a legnagyobb viharban. Azonban mind a négyünket kemény fából faragták, és utólag hatalmasakat vidulunk minden pillanatán. Bármi is panaszkodásnak tűnik, nem az, hiszen ilyesmi kevés hazai párnak és fotósnak adatik meg, mindannyian boldogok vagyunk, hogy részesei lehettünk.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy igencsak kapkodva és az utolsó pillanatban készültünk fel erre az útra. Nem sokkal az esküvő előtt lett ugyanis csak biztos – bár már az elején felmerült -, hogy tényleg megyünk. Az esküvő előtti este (értsd 9-10 óra körül) igyekeztünk kitalálni skypon összekötve a három pontot (Bettyék külön aludtak aznap), hogyan is legyenek a dolgok, hiszen vasárnap indultunk. Dávid legényélete utolsó vacsoráját (rendelt pizza) eszegette éppen, Betty pedig pecsételte a köszönőajándékokat, mi meg próbáltuk a Párizs térképet, Párizs nevezetességeit és az elképzeléseket egyszerre navigálni. :D Nehezen, de megbirkótzunk mindannyian a feladatokkal! :)

Betty-David-Paris-13

Első nap. Hajnali 4 óra. Ébresztő. Odakint sötét van és hűvös, fáradtak vagyunk, de majdnem időben odaértünk Bettyhez és Dávidhoz. Ők még nem voltak készen, hiába toltuk el a tervezetthez képest az indulás időpontját, érthetően a pénteki esküvő „megviselte” őket. Úgy 1-másfél óra csúszással végül elindultunk. Kocsival. Az út rémisztően hosszúnak tűnt, de Párizs várt ránk! Hol szépen sütött a nap, hol beborult, de azért még reménykedtünk egy késő nyári időben, talán. A kaland ott kezdődött, hogy mind az osztrák, mind a német autópályán dugóba kerültünk. Már éjfél volt, amikor megláttuk Párizs fényeit és begurultunk a késő este is meglepően forgalmas városba. Szokni kell ott a közlekedést, ami álmosan nagy kihívás, azonban kis keringő után rátaláltunk a szállásunkra. Már a türkiz-sötétbarna lépcsőház is árulkodott arról, hogy az elbűvölő francia fővárosban vagyunk és, hogy mérhetetlen szépségek között lehetünk majd a következő másfél napban.

Második nap. 5 óra. Ébresztő. Úgy 16 órás kocsikázás és 4 óra alvás után az egész világra haragudtunk, hogy ötkor kell kelnünk, de a jó fotóknak ára van. Bizony akadnak Párizsnak olyan részei, ahol csak kora reggel lehet igazán jól fényképezni. Még alszik az egész város, amikor Zolival az utcákat róva Bettyékhez tartunk. Ők is csak ébredeznek, de neki kell látnunk a frizuracsavarásnak, sminkelésnek, öltözésnek, közben a fiúk pedig hősies harcot vívnak a reggelink megszerzéséért. Korán van, minden zárva, de a küldetést végül siker koronázza! Éljen a francia croissant! Késve indulunk kicsit, de jó eséllyel, hogy még időben odaérünk a célunkhoz, végülis csak 20 perc. Eltévedés és reggeli csúcs nélkül, mert felébredtek a párizsiak időközben. :) Úgy bő egy óra alatt célba értünk, de belerázódtunk legalább az ottani közlekedésbe (őrület!) és városnéztünk. Itt még nevetgéltünk a dolgon, de hamar lehervadt aztán a mosoly az arcunkról.

parizs-eskuvo-kreativ

9-fél10 körül értünk a Trocaderora. Végre elkezdhettük volna a fotózást, de éppencsak elővettem a gépet és túltettem magam azon, hogy fel van állványozva és sátrazva minden, amikor a biztonsági őrök nekünk szegezték a kérdést, hogy van-e engedélyünk. Persze, hogy nem volt. Gondoltam, semmi baj, kiderítjük az engedélyszerzés módját, nem lesz ez gond, még címet és telefonszámot is kaptunk. Elvileg az illetékes hatóság éppen mellettünk található, amíg a fiúk parkoltak, elmentem intézkedni. (Közben Betty nagy népszerűségre tett szert és „begyűjtött” pár turistaképet magáról.) Azonban nem találtam ilyen címet és hiába kérdezősködtem, a legjobb infó egy szűk folyosóra vezetett, ahol egy vasajtóra tényleg ki volt írva valami hasonló elnevezésű szervezet neve, de az is, hogy 11 és 13 óra között elérhetőek. Próbáltunk mi egyezkedni aztán a biztonságiakkal, de hajthatatlanok voltak, ragaszkodtak hozzá, hogy telefonáljunk nekik 11 órakor és ők majd felhívják őket, hogy fotózhatunk-e, phúú. Csalódottan kullogtunk hát tovább az Eiffel torony felé. A lépcső közepéhez érve biztos, ami biztos a legrosszabbra felkészülve megkérdeztük az ott ácsorgó rendőrt, hogy készíthetünk-e itt néhány fotót. Legalább ő nem ellenkezett. Ezen aztán felbátorodva lőttünk bátortalanul pár képet és gyorsan odébbiszkoltunk. Nehezen tettük túl magunkat a kezdeti pofonon. 11 után telefonáltunk. A vonal másik végén senki, de senki nem beszélt angolul. Beszéltem volna én a megkopott franciámmal, csak megértik a lényeget, de ekkora Dávid már teljesen dühbe gurult rájuk (nem csodálom) és kinyomta inkább a telefont. Ennyit erről, menjünk tovább. Jah, azt elfelejtettem mondani, hogy közben el-eltűnt a napsütés, hideg volt és eleredt az eső és időnként irgalmatlanul fújt a szél. (Ezt képzeljétek el egész napra egy kivágott menyasszonyi ruhában. Még jó, hogy Ica nénitől – ahol Bettyék laktak – kölcsön vettünk egy takarót perelinnek…:D )

parizs-eskuvoi-kreativ-foto

Mire a Diadalívhez értünk, már a vihar előszele fenyegetett minket. Lett is nagy futás belőle! Még mindig nevetnem kell, ha visszagondolok a látványra: Betty a gyönyörű menyasszonyi ruhában Dávid zakójával a fején…annyira, de annyira elkámpicsorodott arckifejezéssel, hogy arra nincsenek szavak… mellette Dávid összehúzott nyakkal próbálja őt óvni és tartani a ruhát miközben csak ázik és ázik… :) A kocsi felé útba esett egy hívogatóan szép kávéház viszont. Gondoltuk, jókis menedék lesz, úgyis ránk fér a szusszanás és szerettünk volna kávéházas fotókat is. Persze az már csak utólag realizálódott bennünk, hogy sikerült Párizsban megtalálnunk az angol kávézót. :D A kávé méregdrága volt, de finom, még finomabb pedig a Trüffel, amit adtak hozzá! Ráadásul megengedték, hogy készítsünk néhány képet a belső térben is. :)

parizs-eskuvoi-kepek

Elállt az eső, néhány újabb csoportos turistakép után továbbindultunk. A Notre Dame-nál mesés fények fogadtak bennünket, csillogott az aszfalt az esőtől. Nem sokáig örülhettünk ennek, mert újabb csatába kezdünk. Ezúttal a turistákkal, akik úgy körbeállták Bettyt és Dávidod, hogy nekünk már nem nagyon jutott hely. Persze ezt megszoktuk a pesti, belvárosi fotózásaink során is, így mi nyertünk végül. :) Megint esni kezdett, így kerültünk a híd alá. (Fontos megjegyezni, hogy fotózhattunk volna persze esőben is (tettük is egy-kétszer) de ezt a ruhát nem áztathattuk el, szép esernyőt pedig sajnos nem sikerült beszereznünk… ).

Betty-David-Paris-65

paris-eskuvo-wedding-foto

Nagyon éhesek voltunk már, hiába sok energiánkba telet ez a pár óra! Meg is beszéltük, hogy hol eszünk, mi a következő állomás, de éppen az ellenkező irányba sikerült elindulnunk. Már baktattunk vagy negyed órája, mire ráeszméltünk a bakira! Hosszas és fárasztó menetelés után meglett az ebéd! Ez volt a mélypont… azt hiszem. :D A biciklis palacsintázó azért újra mosolyt csalt az arcunkra! ;)

paris-eskuvo-wedding

Tévedtem a mélypont kapcsán. A Louvre melletti parkolás volt az! Teljesen a saját butaságunkból adódóan, de 45 perc alatt sikerült leparkolnunk. Keringtünk-keringtünk, kérdezzetek, minden utcát ismerünk azon a környéken! :D Hogy miért nem szálltunk ki és hagytuk, hogy Zoli egyedül parkoljon? Mert újra nagyon hideg lett és sötétkék volt az ég a közelgő újabb vihartól. Azért még tudtunk ám kicsit ejtőzni a füvön ebben a különleges fényben és nagyon örültünk magunknak, hogy sikerült úgy fotóznunk a Múzeumnál, hogy nem látszódik a tömeg! ;) Újabb futás a kocsihoz, ránk szakadt az ég. Tulajdonképpen ekkorra már teljesen hozzászoktunk! :D

Betty-David-Paris-95

parizs-louvre-eskuvo

A dolgokhoz hozzá tartozik, hogy fél8-ra végeznünk kellett mindennel, mert Betty és Dávid egy különleges nászajándékot kapott a családtól, egy szajnai hajóutas vacsorát. Így aztán már nem maradt túl sok időnk. Még szerettünk volna a hintánál fotózni, meg is beszéltük az ottaniakkal, csak vattacukor híján (amit Betty szeretett volna hozzá), későbbre halasztottuk. Annyira, hogy ezt majd a 10 éves évfordulójukon készítjük el.  ;) A hídnak, amit egyébként is kiszemeltünk, nem tudtunk viszont ellenállni. Éppen ment le a nap az Eiffel toronnyal a háttérben… Több sem kellett, másodpercek alatt döntöttünk! Parkolni tisztességesen már nem volt időnk, így szabályt szegtünk, de pszt! Zoli megállt a járdaszegélyen és nagyon amatőr módon próbált úgy tenni, mintha nem önszántából tette volna…. mi pedig gyorsan felrohantunk a hídra… Mértem, kb. 5 perc alatt végeztünk cakli-pakli! Közben Zoli mellett elhaladt egy vontató kocsi és egy rendőr is, egyiket sem érdekelte különösebben, mit csinál ott…

Betty-David-Paris-115

Még elkísértem Bettyt és Dávidot a hajóhoz, hogy elindítsam őket a romantikázásba… végre ebből is kijutott… :) Ők aztán betartották a dresscode-ot, miszerint no farmer, mert az esküvői öltözékükben mentek, átöltözni már nem volt mód…:)

Mi pedig Zolival bizakodva, hogy életünkben először felmehetünk az Eiffel torony tetejére, beálltunk a keringőző sorba. Ugye nem mondok újdonságot, hogy zuhogni kezdett?! :D Szóval látványosság helyett egy csendes, meleg, de legfőképpen száraz kávézó mellett döntöttünk, hogy szusszanjunk egyet a napi kalandra. Kicsit olyan volt a nap, mintha valaki wooduzott volna minket… persze ebből is sikerült négyen legendás viccet kerekítenünk, erről viszont sajnos nem beszélhetek. :D :D

A dilemma: Trocadero vagy lazítás?

Csak nem hagyott minket nyugodni, hogy az egyik legimpozánsabb és legjellegzetesebb helyen nem készülhettek képek (pontosabban csak 1-2). A megoldás viszont nem tűnt túl kecsegtetőnek: újabb hajnali kelés néhány óra alvás után, aztán hazavezetés és még arról is lemondhattunk, hogy néhány nyugodt, csak lófrálós órát töltsünk a városban. Vívódtunk egy darabig, de aztán úgy voltunk vele, ez egyszeri alkalom, nem szabad elszalasztani.

parizs-eskuvo-fotozas

Harmadik nap: Fél 5, baktatunk a sötét, csendes, hajnali utcán. Eltévedünk a fáradtságtól, de aztán csak megtaláltuk Bettyéket! Időben elkészültünk, lehet, mert meg sem próbáltunk reggelit szerezni…:D Csend van az autóban, örülünk, hogy nyitva tudjuk tartani a szemünket. Tulajdonképpen különleges élmény Párizs hajnalban, próbálom teleszívni magam a látvánnyal. Tudjuk az utat, nem tévedünk el, így még korábban is érkezünk, mint kellett volna.

Betty-David-Paris-126

Várunk, hogy világosodjon… egyszercsak kipattan a szemem és ráeszmélek, hogy mindenki bóbiskol körülöttem, még jó, hogy felriadtam! :D Próbálunk magunkhoz térni, az eső szerencsére közben elállt. Rettenetesen hiányzik a reggeli kávém! Talán még sosem volt ennyire nehéz fotózni, egyáltalán megtartani a gépet. Arról nem is beszélve, hogy már Betty látványától is megfagytam!

parizs-eskuvoi-foto

De kitartottunk! Végigcsináltuk! Akkor is, ha a takarító bácsi le akarta mosni a felszerelésünket a lépcsőről, akkor is, ha mindannyian a végkimerülés határán voltunk! S ez jó érzés! :)

Betty-David-Paris-137

Ha a romantika fővárosában jártok, ne hagyjátok ki a napfelkeltét a Trocaderoról, mert még így a fáradtságon átszűrődve is van benne valami igazán megkapó, valami, ami feledhetetlen… ahogyan kétségtelenül Párizsban is!

Párizs nem csupán Bettyt és Dávidot kovácsolta össze anno, hanem azt hiszem, négyünket is. Megtanultuk, hogy sosem szabad azonnal elzárkózni, hanem mindig készen, nyitottan kell állni az élet dolgai felé, bárhogyan is alakuljon. Ami egy szerencsétlen korfui találkozással indult, az a fotózások által valami nagyon jó dologgá vált, Párizsban pedig végképp értelmet kapott.

Végül, de nem utolsó sorban nagyon-nagyon köszönjük Erika (Bridal Mirage) a lenyűgöző fátylat! Még Párizsban is megbámulták! ;) Köszönjük szépen az Organza Szalonnak is, hogy ilyen rugalmasak voltak és a meghosszabbították bérleti időt a párizsi fotózás miatt. :)

Még több párizsi fotó:

…és végül mindez slideshow-ban elmesélve. :)

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
CLOSE MENU .... .... ....