FÉNYLABOR GONDOLATOK

o

Két város, négy ruha, egy esküvő

Maryvel és Tamással gyakorlatilag összeköltöztünk néhány napra. No, nem csak úgy, hanem azért, hogy elkészíthessük az esküvőjük után a kreatív sorozatukat Londonban.

Tulajdonképpen néhány éve ismerjük már egymást, persze csak úgy látásból, hiszen Judit és Gábor (esküvős párunk) barátai ők. Nagy öröm volt hát számunkra, hogy az ő esküvőjüknek is részesei lehettünk. A távolság miatt (Angliában élnek) azonban egészen az esküvőjükig nem is találkoztunk újra személyesen, csak skype-on keresztül. Izgultunk hát kicsit, milyen is lesz majd így együtt, különösen Londonban. Persze az izgalom már az első néhány percben elillant, amikor az esküvőn elkezdtünk fotózni. Egyértelmű volt, hogy nagyon jól ki fogunk jönni. Szükségünk is volt erre, bár ekkor még nem tudtuk, hogy mivel is kell majd együtt megküzdenünk.

Az esküvőn túlestünk minden emlékezetes és nagyon szerethető bakin és izgalmon, indulhattunk hát a közös utazásunkra.

A kalandunk ott kezdődött, hogy mi hajnalok hajnalán oly jól elejtőztünk a reptéren így négyen, hogy majdnem lekéstük a gépet. Szerintem sosem futottam mostanában ennyire. No, de felszálltunk, utolsóként, de ott voltunk a célegyenesben.

Rögtön a leszállásnál érezhettük, ez bizony nem a hazai nyári időjárás. Persze azért mi bizakodóak voltunk az előrejelzések ellenére. (Fő az optimizmus…) Volt még egy apró probléma, amit gyorsan orvosolni kellett. Nem lehettünk benne biztosak, hogy Mary fotózásra vásárolt ruhája megérkezett-e. Persze semmit sem bíztunk a véletlenre, nekem itthon két menyasszonyi ruhám is akad, és nem sajnálom őket senkitől, ott lapult hát mindkettő a bőröndünkben. (Jól csomagolok, a nagymamámtól tanultam… bár visszafelé a két Paris párnával – mit vásároljon Londonban az ember? – kicsit azért meggyűlt a bajom…) Szerencsére estére azért megszereztük az „eredetit” is. Így kerültünk abba a vicces helyzetbe, hogy Mary lett a négy menyasszonyi ruhás ara.

eskuvo-fotozas-london-46Ami az időjárást illeti, nos, indokolt is volt ennyi ruha, szerintem akkor is fázott volna, ha mindegyiket egyszerre veszi fel. Egészen szürreális élmény egyébként júniusban süvítő, jeges szélben menetelni, téli kabátban. Persze, mi szeretjük a kihívásokat, tudjátok. Pikk-pakk találtunk együtt kávézás közben brosst is, amivel megtűzhettük Mary ruháját, mert egy kicsit bő volt hátul. S legalább mire a második „próbához” értünk (értsd mókusos fotók), kicsit megkegyelmezett az idő is, kibújt a nap. A mókusokkal kapcsolatban bizonyított tény, hogy vonzóbbnak találják a fényképezőgépet egy emberrel, mint a mogyorót két emberrel. Mi azonban nem adtuk fel, van mókusos fotónk is! (Zolinak kicsit több is a kelleténél, nyilván csak mókusos.)

eskuvo-fotozas-london-25

Viccelődést félre téve, igazán különleges volt az első nap. Nem csupán azért, mert mi először jártunk és fotóztunk Londonban, hanem mert Mary és Tamás csupa olyan helyszínt választott, ami kötődik hozzájuk, amelyeknek történetük van, így aztán egy egészen személyes idegenvezetésben is részesülhettünk. Beleláthattunk az életükbe, a mindennapjaikba, egy kicsit másik világba.

eskuvo-fotozas-london-42

Jól esett este a vacsora, a fura esti film is, kimerített minket a túra a szélben, és tudtuk, másnap délután még vár ránk a nagyváros. Elmentünk reggel boltba, ettünk, beszélgettünk, feltűztük Mary haját, segítettem neki felöltözni, mintha otthon lennénk, és ezek a világ legtermészetesebb dolgai volnának. Aztán útnak indultunk. Tamással a városban találkoztunk, még elintéznivalója volt aznap.

A városi forgatagban nem bizonyult egyszerűnek az útvonal kiválasztása, de egy biztos pontot beiktattunk Tamás kedvéért, a nagyon klassz hamburgerezőt. Úgy vettük hát az irányt, hogy ott vacsorázhassunk.

eskuvo-fotozas-london-64

Onnan pedig csellengtünk, amerre kedvünk tartotta néha jó, néha kevésbé jó irányba tévedve. Néha meg-megállva „energiát pótolni”.

 

eskuvo-fotozas-london-81

Millió kép maradt még elkattintatlanul persze, mint ilyenkor mindig, hiszen egy nyüzsgő nagyváros annyi izgalmas sarkot, pillanatot rejt. Akkor és ott azonban az születhetett meg, ami. Amikor másnap már kettesben ültünk a St. James’s Park-ban próbáltam visszapörgetni minden látványt és élményt, ami hirtelen ránk zúdult az elmúlt napokban. Millió fotó jutott még eszembe, amik majd egyszer talán megszülethetnek, talán velük, talán másokkal. Majszoltuk a finom csokit, amit Marytől és Tamástól kaptunk ajándékba. Az jutott eszembe, hogy bár sok nap van, amikor majd’ összeesek a fáradtságtól, mégiscsak piszok szerencsés vagyok. Milyen kevés embernek van olyan munkája, ami lehetővé teszi, hogy csodálatos embereket ismerjen meg folyamatosan, hogy belelásson mások életébe őszintén, közelről, hogy segítsen, ha kell, hogy adhasson valamit magából, amivel örömet okozhat másoknak, hogy a munka egyben élmény is legyen, érzelmi töltekezés, kaland, utazás mindenféle értelemben, még akkor is, ha nem csupa tökéletes pillanatból szövődik mindez?!

Köszönjük Mary és Tamás nektek, hogy az otthonotokban lakhattunk, a vendégszeretetet, a beszélgetéseket, az idegenvezetést, az élményt, és, hogy istenieket főztetek nekünk!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
CLOSE MENU .... .... ....