FÉNYLABOR GONDOLATOK

o

Esküvő Toszkánában

Így az év végéhez közeledve elmondhatom, hogy 2014 nagy tanulsága a „Vonzás Törvénye”. Bár ez nem egy egzakt – nevezzük így – tudomány, mindig is úgy véltem, lehet ebben valami. Ez az év egyszerre szólt valamiféle beteljesedésről-kiteljesedésről és egy új korszak nyitásáról is. Piszkosul nehéz év volt (nem tudom szebben mondani), mint minden olyan szakasz az életünkbe, ami változást hoz, legyen az pozitív vagy negatív.

eskuvo-toszkanaban-2

Miért ezzel kezdem Vera és Luca esküvőjének történetét?

Mert ők (és különösen Vera) egy nagyon fontos mérföldkövei voltak ennek az útnak. Egyrészt a fotózás terén, de legfőképpen azt hiszem a magánéletünk szempontjából, bár ez a kettő túlságosan is összemosódott az elmúlt években.

eskuvo-toszkanaeskuvo-toszkana-keszulodes

toszkana-eskuvo-keszullodes

Amikor Vera első, félénk levele megérkezett hozzánk, nem is sejtette még, hogy, amit kér, az nem egy teljesíthetetlen kívánság, hanem egy régi álmunk beteljesítése. Azt pedig én nem sejtettem, hogy Vera lesz majd a tükröm, aki segít abban, hogy végre magam mögött hagyjak egy 3 éves vívódást és igazán hitelesen mondhassam a menyasszonyainknak, hogy nem éri meg görcsölni semmin, ami az esküvővel kapcsolatos, meg úgy általában sem.

toszkana-templom

eskuvo-foto-toszkana-templom

elso-talalkozas-eskuvo

Az álmok persze furcsán válnak valósággá, nem mindig úgy, ahogy elképzeltük, de mindig úgy, ahogyan a leginkább hasznunkra válnak. Ha olvastad a saját fotózásunkról szóló blogbejegyzésemet, már tudod, hogy 3 éve megfogadtuk, ha törik, ha szakad, fogunk mi egyszer a firenzei Michelangelo téren állni esküvő fotósként egy esküvős párral. Ekkor még egyetlen esküvőt sem fotóztunk. El voltam keseredve, mert nem úgy sikerült minden az esküvőnkön, ahogy akartam, fájt látni egy boldog párt ott fotózkodni, de lebegett egy cél a szemünk előtt, bár akkor még egészen irreálisnak és viccesnek tűnt.

templomi-szertartas-eskuvo-toszkana

Nem egészen 3 évvel később ott álltam a lépcső tetején, vihar közeledett, de a lemenő nap fénye most is lenyűgöző volt. Egész nap menekültünk a szakadó eső elől, tulajdonképpen az elmúlt napokban folyamatosan… hol sikerrel, hol nem, fáradtak voltunk már mindannyian. Vera és Luca balra tőlem „pózolt” éppen Zolinak, aki a lépcső aljáról igyekezett képet készíteni róluk. Egy percre abbahagytam a fotózást. Néztem őket, néztem Zolit, a várost és akkor értettem meg, hogy itt vagyok, az álmomban. Megvalósult, amit kívántunk. Vera ekkor rám nézett kicsit kérdőn, kicsit elgondolkodva, és utána meg is kérdezte, de azt hiszem, tudta már a pillantásnál is, hogy valami fontos dolog történt. Egészen odáig – jóllehet már napok óta Toszkánában voltunk – csak sodort magával minden, sírtunk is (nem mindig örömünkben) és nevettünk is gyakran, de elfelejtettük megélni, ami éppen történt. Ezt a hibát sokan, sokszor elkövetjük. A legtöbbször még az utolsó pillanatban sem állunk meg, pedig az élet értelme ezekben a pillanatokban van.

toszkana-templomi-eskuvo

toszkana-eskuvoi-templomi-szertartas

eskuvo-toszkanaban-82

Vera tükör nekem, ahogy már írtam. Csodálatos tervvel rendelkezett az esküvőjükre vonatkozóan. Álomhelyszínek, egyszerű, de nagyszerű forgatókönyvvel. Aztán jött először az, hogy mást kellett megvalósítaniuk, mint, amit igazán szerettek volna, aztán túl sok energiát vett el a szervezés, majd jöttek az apróságok (például egész nap esett szinte az eső), amik miatt mégsem lehetett olyan a nap, amilyennek elképzelte. Elkeseredett, nagyon. Többször a sírással küszködött, s én ennél szomorúbbat sosem láttam még. Vele keseregtem én is egészen a vacsoráig. Bosszantott, dühített és igazságtalannak éreztem az egészet. Pedig valójában csak esett… és ennyi…

toszkana-eskuvo-fotozas

A fotózás mellékes feladatom volt, fel kellett ismernem és fel kellett ismertetnem, hogy ez itt nem a világvége!

A megváltás furcsán jött. Sosem iszunk az esküvőkön alkoholt, de most azt mondtam, megérdemeljük azt a bort, amit a vacsorához az asztalunkra tettek. Öntöttünk egy pohárral magunknak, egymásra néztünk és azt mondtuk, tudod mit, semmi sem számít, akkor is jó képeket csinálunk, és jól érezzük magunkat. Ebben a pillanatban megszólalt az egyik nagy kedvenc zenénk, ami szorosan kötődik a kapcsolatunkhoz és az esküvőnkhöz is, a „La vie en rose”. Hm… innentől valahogy könnyebben ment minden, nehezítő tényezők ide vagy oda.

toszkana-eskuvo-este

Jóllehet, hogy nem életünk képei készültek el, ahogy azt terveztük, de sokkal fontosabb dolog született meg ennél: egy kis időre kinyílt a szemünk és megláttuk a LÉNYEGET, a dolgok mögött rejtőző ÉRTELMET.

toszkana-eskuvo-fogadas

Persze a megkönnyebbülés csak hetek elteltével jött, amikor mindannyian visszanéztünk a történtekre és átértékeltük. Egyrészt a saját fotózásunk tükrében, másrészt levéve a torzító érzelmi szemüvegünket. Vera és Luca esküvője ugyanis objektívan csodálatos volt minden részletében, ahogyan a mi esküvőnket is a legtöbben a legeslegjobbnak tartják, amin valaha voltak.

eskuvo-toszkanaban-200

Vera és Luca esküvője számunkra azért is varázslatos volt, mert ritkán látunk „önműködő” násznépet. Lássuk be, mi magyarok, nem vagyunk jók abban, hogy valakivel együtt örüljünk, vagy éppen valakiért örüljünk. Szeretünk inkább a hátsó sorból, csendben leselkedni, ne adj isten, kritizálni. Nos, az olaszok (és egyébként sok más nemzet, akiket láthattunk még esküvőn) nagyon is erősségüknek mondhatják az együtt ünneplést.

eskuvo-toszkanaban-177

Persze, Luca szerint ez azért van, mert náluk minden esküvő olyan egyforma, miért ne tudnák, hogy akkor most rizsszórás van vagy éppen oda kell menni, mert az ifjú pár tortát vág és miért is ne éjjeneznének, tapsolnának. Majd egyszer elhívom egy magyar esküvőre, ahol sajnos még ceremóniamesterrel is sokszor inaktív násznépet láthatunk. Van mit tanulnunk, nem szabad ezen megsértődni. Mi is csak a fotózás során néztünk önmagunkba, hogy bizony ilyen eseményeknél igenis ott kell lenni, igenis örvendezni kell tiszta erőből, igenis magunkba kell szívni mindazt a pozitív energiát, ami ilyenkor képes áramolni és táplálnunk is kell azt.

eskuvo-toszkanaban-194

Egy másik nagyon emlékezetes dolog számunkra (és szerintem minden magyar vendégnek), amikor az olasz szertartáson Luca egyszercsak megszólalt magyarul, így is megerősítve a fogadalmát. Szerintem mindannyiunknak könnyes lett a szeme, különös erővel bírt akkor az anyanyelvünk. Szerettem a rosszcsont gyerkőcöket, köztük a „kis fotós utódunkat”, a sok rizst, Veráék ékszerdoboz otthonát, a mennyei vacsorát és tortát, a sok mosolygó, befogadó embert, a lenyűgöző medencét az esti fényekben, azt, hogy ezúttal a magyar és olasz násznép olyan szépen összeolvadt, az “ajándék szivárványt egy rohanós nap végén”, szerettem, hogy szeretik egymást.

eskuvo-toszkanaban-187eskuvo-toszkanaban-185

Boldog vagyok, hogy éppen velük teljesülhetett két álmunk is. Hálás vagyok nekik és a családjuknak is azért a gondoskodásért, szeretetért, amit szinte vad idegenül kaptunk tőlük. (Csak egy kis példa: Vera anyukája, aki szintén itthonról jött, házi ebéddel várt bennünket megérkezésünkkor. Vera leszervezte nekem a fodrászt és a sminkest, és náluk szépítkezhettem.) Köszönjük!

eskuvo-toszkanaban-204

eskuvo-toszkanaban-201

Szóval…

Nem az a baj, ha elesünk, (ha kudarc ér minket) hanem az, ha nem tudunk felállni vagy emésztjük magunkat amiatt, hogy elestünk. Ráadásul lehet az is, hogy valójában csak botlottunk egy picit, amit rajtunk kívül senki észre sem vett, mi meg halálos tragédiát csináltunk belőle. S akkor mégegyszer: nem baj az sem, ha az álmok később valósulnak meg és az sem, ha nem egészen úgy, ahogy azt terveztük. Oka van, olyan ok, ami általában csak a hasznunkra válik. Legyen ez valamiféle égi hatalom műve, a vonzás megtestesülése vagy egyszerűen csak maga az ÉLET.

eskuvo-toszkanaban-205

Nincs más hátra, mint még sok-sok fotó:

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
CLOSE MENU .... .... ....