Hogyan állapítsd meg, hogy profi minőségű fotókat kapsz-e?

Van egy téma, ami évek óta foglalkoztat, tulajdonképpen attól kezdve, hogy elindultunk a fotózás útján. Nem bírom tovább magamban tartani, mert naponta képedek el, hogy mennyire meg vannak vezetve az ügyfelek.

Ez a fotók minősége. És most kivételesen nem a tartalmi, vagyis érzelmi töltetre, a beállításra, látószögre, pillanatok elkapására gondolok, hanem technikai minőségre.

Miért fontos kérdés ez számodra is? Laikusként mi közöd neked ehhez? Több mint hinnéd.

A technikai minőség ugyanis pontosan annyira mérvadó abban, hogy jó, pontosabban valóban professzionális, képet kapsz vagy sem egy fotóstól, mint az, hogy szép-e a pillanat vagy éppen te a képen.

Egy fotós kizárólag akkor mondhatja magát profinak (véleményem szerint egyáltalán fotózhatna pénzért), ha egy bizonyos technikai szintet képes hozni. Ez pedig nem diplomához, hanem egyszerűen technikai ismeretekhez és önkritikához kötődik. Sajnos a piacon a fotósok nagyon-nagyon jelentős része nem képes megütni a kívánatos mércét. Olyanok sem, akik bizony nagy népszerűségre tettek szert és elismert fotográfusként tartja őket nyilván a szakma és a közönség is.

Te persze ettől még örülhetsz a képeidnek, node a pénzedért nem érdemelnél meg valódi minőséget?

No jó, de mégis hogy is tudnád megállapítani, hogy hozza-e vagy sem, amit kell? Valóban jobb választás-e „A” fotós a „B”-nél azon kívül, hogy „A” esetleg szimpatikusabb vagy olcsóbb?

Anélkül, hogy szakzsargonokkal és unalmas részletekkel terhelnélek, összeszedtem neked mindent, amivel te is megállapíthatod, profi fotósnál kopogtatsz-e vagy egy kóklernél. Hogy ne 100 oldalas litániát írjak, szorítkozzunk az esküvők területére.

5 dolog, aminek vizsgálatával megállapíthatod milyen minőségű fotókat kapsz

(+1 a felszerelés megfelelősége lehetne)

1. Képélesség

Triviális? Persze! Csak akkor miért életlen, fókuszhibás minden harmadik „profi” kép, amivel találkozunk? A képnek élesnek kell lenni, nem lehet bemozdult, a fókusznak a helyén kell lenni, ez a minimum, de egyben a leggyakoribb probléma is!

Egy profi géptől jogosan vársz el jóval többet, mint a legmenőbb Iphone-tól! Nem az a maximumuk, mint a te digitális gépednek, telefonodnak, ezért ne ahhoz hasonlítsd!

Gyakori például, hogy otthoni körülmények között bemozdulnak a képek, biztosan láttál már sok ilyen fotót. Ez egyáltalán nem elfogadható egy profitól, hacsak nem művészi szándékosság (de akkor azt is látni fogod, mert ezekben az esetekben árnyszerűek az alakok/egyes részletek, egész más, mintha véletlen műve volna).

A facebook és a web butítja a képeket. Tény. Sőt a rossz nyomtatás is… Nem annyira azonban, hogy ne legyen azoknak éles pontjuk. A kisméretű fotókon nehezebb ugyan kiszúrni az élesség hiányát (minél kisebb egy fotó, a szemünk annál élesebbnek látja) vagy a fókuszpont elcsúszását, de elég csak jobban megnézned.

A fókusz

Álljunk meg egy pillanatra a fókuszpontnál. Mit jelent? Leegyszerűsítve azt, hogy a kép ott a legélesebb, ahol a fotó fő témája, vagyis tematikus/komponálási központja (nem feltétlenül középpontja) van. Hogyha emberekről készült fotókban gondolkodunk, ez általában a szem. Tehát, ha egy menyasszonyról készült portrén azt látod, hogy az orra a legélesebb, a ruhája a legélesebb vagy éppen a függöny mögötte vagy nem is látod az arcát élesnek igazán, valami nem stimmel. Lehet eltérő eset? Persze, a kivétel erősíti a szabályt. Például fogja a csokrát és a csokor az élesebb. Van, ahol ez indokolt, hiszen ilyenkor a fő téma a csokor és nem az ara.

A fentiből adódóan nem kell, hogy egy képen minden és mindenki mindig éles legyen. Az is elfogadható, hogy te vagy éles, a vőlegényed/menyasszonyod nem teljesen, mert azon a képen épp nem ő a legfontosabb elem. A lényeg tehát leegyszerűsítve: a fő témának mindig élesnek kell lennie.

Még egy fontos gondolat: 10 éles képet mindenki tud prezentálni, 50-et is akár több sorozatból, ezért nem a facebook-ra feltett best off vagy webgaléria válogatás a mérvadó. (bár ahogy elnézem ezeket a portfóliókat bizony már azokban is megmutatkozik, hogy egy fotós mennyire kritikus önmagával szemben…) Vizsgáld meg a blogbejegyzéseket például, ahol jó esetben sok kép van, ha pedig nincs (sokszor nincs), bátran kérj el teljes sorozatot, akár többet is.

Ez éles. A fókusz Brigi szemén van.

Barbi portréjánál szintén megnézhetitek természetes fényben is ugyanezt.

Értelemszerűen Nikin van a fókusz, most ő a fő téma, ahogy megkönnyezi azt, hogy Tomi sír a meghatódottságtól. Lehetne azonban Tomin is a fókusz, akárhogy is, ez jól szemlélteti, hogy nem az a lényeg, hogy minden éles…

Itt a gyűrűn van a fókusz.

Vannak az élességnek fokozatai?

Persze! Sőt, azt hiszem, hogy éppen emiatt nagyon nehéz laikus szemmel elsőre jól ítélni. Megfelelő fényviszonyok mellett egy profi gép elképesztő részleteket képes előhozni. Azt, hogy ezek mennyire látszódjanak, a fotó/téma mekkora részén (tudom, hogy ez így amatőr megfogalmazás fotós társaim, de kell, hogy más is értse…) a fotós képes befolyásolni: leegyszerűsítve különböző objektívek használatával és a gép beállításaival. Mindannyiunknak más az ízlése ezen a téren, és ez tényleg ízlés dolga elsősorban… egy bizonyos szintig. Itt kell újra visszakanyarodnunk a fókuszponthoz! Annak tű élesnek kell lennie! Nyilván van tűréshatár, amit elsősorban az adott fényviszonyok szabnak meg. Minél sötétebb van, annál nehezebb ezt a tű élességet elérni ugyanis, a fény csökkenésével kezdenek eltűnni a részletek is, elkezd kicsit szemcsésedni a fotó, a legélesebb ponton is. És itt a dolog kulcsa! A legmegosztóbb dolog még köztünk, fotósok között is. Hol van a részletvesztés elfogadhatósági határa? Ezzel ugorhatunk is a következő pontra.

No, itt például nagyon kevés fényünk volt, mindjárt megmutatom nagyítva is, hoyg lássátok a lényeget.

Így közelről szembetűnik, hoyg ugyan a fókusz ott van Csillán, de sok részletet veszítettünk a kevés fény miatt. Főleg akkor látjátok, ha a fenti fotók részletességével összehasonlítjátok. Szerintem ez itt a tűréshatár, legalábbis a miénk…

Ez fókuszhibás (nem is adtuk át, így nyersen mutatom nektek). Mindjárt nagyítva is, hogy jobban lásd, mert ekkorában bizony csalóka…

Ez az az méret, amikor teljesen ránagyítok, vagyis 100 %-ban látom a fotót. Nézd meg, a fókusz Bence pulcsiján van, véletlenül sem a szemükön… és ez még nem is a durva fókuszhibák egyike…

Elsőre élesnek tűnik, de nagyon nem az…

Ez az 1:1-e…nos, tökéletesen bemozdult, életlen, fókuszhibás és még jó zajos is… :(

Ez így nem is annyira szembetűnően szörnyű…ezért is hunysz szemet, ha a fotós ilyet ad át…

Nézzük csak meg közelebbről. Van ennek éle egyáltalán? Be van mozdulva. Nincs éle. Nme is tudom van-e fókusza. Kuka. Nyilván nem is kapták meg Brigiék, csak példaképpen mutatom nektek.

2. Szemcsésedés

Egy fotó általában két ok miatt kezd el szemcsés „textúrát” kapni (a szemcsésedés tulajdonképpen az, hogy a pixelek úm. „szétesnek”, amikből felépül) kapni: kevés a fény, tudatos utómunka. Előbbit fogjuk boncolgatni, mert a másik ízlés dolga, nem az objektív értékeléshez tartozik. (Persze innentől a rosszabb képekre lehet mondani, hogy így akartam, így szoktam, de azért te tudd a hátterét…)

Minden fényképezőgép és objektív meghatározott fénymennyiség mellett képes csak igazán jó minőséget, vagyis szép, tiszta, éles, szemcsésedés nélküli képet biztosítani. Egy kevésbé profi felszerelésnek (amivel nagyon sokan fotóznak sajnos esküvőket is, ahol sokszor kell a fény hiányával szembesülni) jóval alacsonyabb a teljesítő képessége rosszabb fényviszonyban. Sokan vannak, akik a szemmel jól látható minőségromlás ellenére erőltetik a gépet. Ettől eltűnnek az említett részletek, gyakorlatilag nincs valódi éles pontja a fotónak, halványan talán fellelhető, hol is volt a fókuszpont, no persze, ha az legalább a helyén volt. Ez nagyon gyakori a templomi és buli fotóknál.

Miért csinálják a fotósok, ha tudják, romlik a minőség?

Egyrészt, mert az ügyfelek többsége egyáltalán nem törődik ezzel. Nem veszik észre vagy nem érdekli őket, vagyis megtehetik, mert nincs elégedetlenségi következménye. A legtöbb esetben így is jobb a kép, mintha ők csinálták volna…

Másrészt, mert kényelmes. Kényelmesebb, mint plusz világítást használni (a gépre feltehető vakut vagy külön lámpát, utóbbit esküvőn szinte lehetetlen is ugye), amit ráadásul szintén meg kell tanulni kezelni, olykor el kell fogadni a vele járó kompromisszumokat (pl. komponálásban). Kényelmesebb az utómunka és retusálás során is. A bőrön kevésbé rikítanak a hibák és a színvilágot is szebben visszaadja a vaku nélküli fotó, nem kell annyit vacakolni vele utólag.

Nos, akkor ez tényleg technikai hiba?

Mivel rosszabb fényviszonyban is lehetne tényleg éles és a körülményekhez igazodva egész részlet gazdag fotókat készíteni, igen, az. Ez egy legális, nagyon széles körben elfogadott hiba, persze nem maga a tragédia. (Az életlenség és totális fókuszhiba sokkal inkább az.)

Azt is tudnod kell azonban, hogy a kép zajosodása (szemcsésedése) szűrhető utólag, egy bizonyos szintig a jó ízlés határán belül, de ezen túlmenően a zajszűrés inkább csak további élesség/részletvesztéssel jár. Éppen ezért minimális zajosodás minden esti, sötétebb beltéri képen vita nélkül elfogadható, amennyiben ez a kép élességét nem befolyásolja jelentősen. A kérdés az, hogy te szeretnéd-e az élességet (teljesen) feláldozni vagy sem.

Fontos lehet, hogy most digitális és nem filmes fotózásról beszélünk. Manapság trend filmes gépeket használni, nyilván az egy teljesen másik eset.

3. Utómunka

A nyers kép (értsd: ahogy lekattintotta) félkész termék. Kicsit olyan számomra, mintha megrendelnél egy csodálatos esküvői tortát, de csak a felső szintjét sütik meg, rakják össze és díszítik fel, a többit odaadják darabokban, nyers tésztával: csináld meg magad vagy edd meg így, ahogy van, fincsi így is! Kérnéd ezt a szolgáltatást? Nem, ugye? Akkor miért is kellenének neked nyers képek?

Az utómunka a képek egyedileg tervezett ruhája. A torta borítása, a dísze. Csak ettől lesz teljes és profi! Persze láttunk már nagyon csúnyán díszített tortát és olyat is, ami kívül szép volt, de ehetetlen.

Utóbbi az, amikor szép a kép (jó a pillanat, a látószög stb.), de technikailag hibás. Előbbit pedig az utómunka milyensége és mennyisége befolyásolja. Utómunka és utómunka között is óriásiak a különbségek ugyanis.

A fapados megoldás:

Fapados, de nyilván ez áll a legközelebb a valóság hű visszatükrözéséhez, ami a fotózsurnaliszta esküvő fotósok vesszőparipája. Nekem ezzel egyébként semmi gondom, csak tudni kell hozzá, hogy kevesebb munka megcsinálni. Világosítás-sötétítés (expókorrekció), némi vágás, ha muszáj, esetleg egy kis színhőmérséklet állítás (white balance). Ez képenként max. 1-2 perc, de a legtöbbször annyi sem. Különösen, ha valaki annyira azért rendben van technikailag, hogy eleve (viszonylag) helyesen készíti el a fotókat.

A nyers.

Expó- és minimális szín-hőmérséklet korrekció.

Ez már a következő lépcső

Általános, de szerethető megoldás:

Ez a fentiek elvégzésén túl azt jelenti, hogy a képek kapnak egy (jó esetben) egyedi színtónust, megjelenést, hangulatot. Ez a legtöbbször jól bevált sablonokkal (action, preset) működik, amit a fotós, ha igényes magának alakít ki meglévő vagy teljesen új dolgok felhasználásával. Jelentheti azt is, hogy a fotós egyszerűen „ráhúzza” ezt az összes fotóra, de azért ritka, ha nem kell egyesével is igazgatni a képek színvilágán. Időben ez lehet akár 5 perc is képenként, de hangsúlyozottan tényleg azon múlik, pontosan mi és mivel kerül pluszban a képekre.

Ez az alapkép.

Ez a mi utómunkánkkal ellátott.

Prémium utómunka:

Ez azt jelenti, hogy mindkét fenti fázison keresztül mennek a fotók, de kapnak még valami egyediséget, valami extrát. Ez lehet egy plusz fényeffekt többek között vagy bármi jellegzetes finomság. Pl: egy programmal előkészíti az alapszínt a fotós, és egy másikkal még képenként rátesz egy action-t vagy akár többet. Ez nyilván időigényesebb folyamat az előzőeknél.

Látod? Utómunka és utómunka között is hatalmas a különbség. Nem mindegy tehát, mit is csinál a fotós a címszó alatt! Kérdezz rá, most már ismered a fokozatokat, de egy idő után ránézésre is látni fogod a különbséget!

Még egyszer hangsúlyoznám, hogy egy utómunkával ellátott fotó nem azonos értékű egy retusálttal, és az sem mindegy, hogy minden képen vagy csak azok egy részén vagy retusálva, ezt a csomagok árának mérlegelésekor vedd figyelembe!

Hezitáltam, hogy a zavaró elemek eltávolítása (pl. átívelő vezeték) vajon még az utómunkához tartozzon-e, de szerintem kanyarodjunk át ezzel a retusáláshoz, mert hűebbek leszünk a piaci valósághoz.

Példa:

Innen indult, ez a nyers.

Ezen már van expó-és színkorrekció is.

Ez az, amikor addig csinosítom, amíg valami különlegeset nem kapok. Bevallom, szélsőség ez a fotó, mert eget nyilván nagyon-nagyon ritkán cserélünk, de most akartam és ez is benne van lehetőségként a prémium utómunkában, ráadásul így jobban értitek, miről is beszélek.

5. Retusálás

Bevallom, ez a vesszőparipánk és az örök dilemmánk is.

Miért? Egyrészt mert ez már komolyabb belenyúlást jelent a valóságba, egy kis kozmetikát, egy kis plasztikai műtétet, és mint ilyen komoly időráfordítást és bizony tudást is.

Mielőtt előre szaladunk, tisztázzuk az utómunka és a retusálás fogalmát, mert bizony itt vezeti meg sok fotós az ügyfeleit. Ráadásul az utóbbi időben arra döbbentem rá, hogy sokan nem is teljesen tudatosan teszik, elképesztő, de maguk sincsenek tisztában a kettő közötti különbséggel.

Szaknyelv helyett, köznyelven: az utómunka a szín, a fényerő, a kép kivágásának módosítását takarja, a retusálás az, amikor orvosolod a bőrhibákat, illetve egyéb esztétikai hibákat is, legyen szó tokáról vagy éppen egy oda nem illő tárgy eltávolításáról, illetve akár komolyabb módosításokról (háttércsere, bár ezt ugye esküvőn nem csináljuk és általában a legtöbb magánjellegű fotósorozatnál sem).

Gondolj a rovar-bogár kérdéskörre, átültetve így hangzik az igazság: minden retusált kép utómunkázott, de nem minden utómunkával ellátott kép retusált is.

Itt is vannak fokozatok!

Alapretus:

Azon dolgok eltávolítása, amik normál esetben nincsenek ott. Mire gondolok? Reggel egy nagy pattanással a fejeden ébredtél, ez azonban szerencsére a képeiden nem látszik majd (mert bizony sokszor a smink sem tünteti el).

Mit nem tartalmaz az alapretus? A tokád, az éppen előnytelenül kitüremkedő zsírpárnácskád eltávolítását például. A legtöbb esetben semmiféle ránctalanítást sem foglal magába.

Jó esetben tartalmaz viszont egy kis általános bőrtónus javítást, esetleg a feltűnőbb szem alatti karikák enyhítését, amitől simábbnak és üdébbnek tűnik a bőröd. Jó esetben, és jellemzően csak az arcodon.

Ez ráfordított időben általában nem túl sok, értsd egy pattanást lekapni egy pillanat műve (többet több nyilván, főleg szépen), de persze sokat számít és sokkal több a semminél.

A valódi retusálás:

Mivel rengeteg minden tartozhat és nem tartozhat bele, fontos, hogy mindig tisztázd a fotósoddal, mit csinál meg és mit nem!

Számomra ez a kategória már magában foglalja a környezet nagyon(!!) zavaró elemeinek kivágását (ez esküvőnél nagyon indokolt kell legyen, szó sincs valódi környezetmódosításról), a ráncok enyhítését, a teljes bőrfelület szebbé tételét, a toka, a szerencsétlenül kitüremkedő hurkácskák eltűntetését is. Nem jelentheti viszont azt, hogy egy teljesen új nőt vagy éppen pasit faragunk belőled, az nem te vagy, másrészt egy esküvőn azt hiszem, semmi szükség erre (egyébként sem). Szigorúan véve tehát a valóság egy jó ízlés határán belül lévő javított változatát kapod. Azt, amilyennek nagyon szívesen látod magad, de még te vagy.

Ez időigényes folyamat, az utómunka sokszorosát jelenti!

Szeretik ezt a kollégák ún. magazinretusnak is hívni. Én ezt a szót nem nagyon szeretem, de végülis hasonló, ugyanott szerintem helyt állóbb volna a legutolsó fokozatra használni.

Képmódosítás/magazin retus:

Azért volna ildomos inkább erre használni a magazinretus szót, mert a magazinok fotóin is elképesztő változtatások lehetnek az eredeti képhez képest. Az ott a legtöbbször nem a valóság, ugye tudod?! Éppen ezért erre az esküvői sorozatoknál semmi szükség.

Ez foglalja magában többek között azt, hogy lefaragjunk 10 kilót belőled, hogy egyenesebb legyen az orrod, hogy a nem virágzó rét virágba boruljon, hogy a kedvenc koszorúslányod fogja a kezed akkor is, ha igazából nem fogta. Érted, ugye?

Művészi, 1-2 képes sorozatoknál magán célra is látom helyét, értelmét ennek, de tudd, hogy ez rengeteg időt és kiváló szaktudást igényel, így jogosan ára van, és nem tudja akárki igényesen megcsinálni. Akadnak (külföldi) fotósok, akik szívesen alkalmazzák esküvőkön is, de ők is a kreatív (csak kettőtökről készülő) sorozatokon leginkább, és sokszor külön, grafikus/retusőr munkatárssal.

Példák:

Szándékosan szép menyasszonyt mutatok. Így talán még jobban látszik, hogy ennek mindig van értelme. Az csak rajtad múlik, így vagy úgy szeretnéd-e látni magadat.

Egy alapretussal ilyen volna Évi fotója.

Egy sokkal körültekintőbb retus után (bőrtónus javítás, bőrhibák eltűntetése az arcon és a karokon is, minimális tokátlanítás), aminél több biztosan nem kell esküvő fotóra.

 

No, és akkor néhány gondolat erejéig kanyarodjunk vissza a miért jelent ez dilemmát és vesszőparipát számunkra kérdésre.

Az esküvő fotósok (világszinten) becslésem szerint 80-90 %-a nem retusál vagy csak a kreatív képeket retusálja, esetleg x db kiválasztott fotót (nem többet általában 50 db-nál és persze ezeket mutogatja referenciaként).

Nyilván itt most arról beszélek, hogy benneteket, a főszereplőket retusálják-e, azt senkitől sem várhatod, hogy a vendégeket is kiretusálja… vagy az irgalmatlan sokba kerülne érthető módon. Persze mondani lehet, hogy retusál, de ezt már fentebb tisztáztuk.

Vajon ez helyénvaló? Vajon kell-e az alapvetően riport műfajú képeken szereplőket szebbé tenni a valóságnál, amikor a riport tulajdonképpen a valóság kreatív letükrözését jelenti? Node mi van, amikor éjjel már lefolyt rólad a csodás sminked és mi még vakuval is megvillantunk, hogy a kép éles legyen… a bőrhibáid pedig ezzel arányosan dominánsabbak? Itt nyer igazán értelmet a retsu! S itt van az a pont, ahol a fotósok 90 %-a kiesik a pakliból, mert nem retusál vagy csak a kreatívot retusálja.

Amíg nem látja valaki a különbséget retusált és retusálatlan menyasszony-énje között, szerintem lazán rámondja, hogy ugyan, mért kellene!?

Ami öröm, mert azt jelentheti, hogy mi mindannyian képesek vagyunk elfogadni a tükörképünket. Tudjuk azonban, hogy ez nem igaz, ugye? Más hibáit könnyű látni a fotókon, elfogadjuk, nem mustráljuk. Szeretjük viszont, ha a rólunk készült fotókon a legelőnyösebb külsőnk köszön vissza, és a nagy napon a legcsodálatosabbnak szeretnénk látszani. Ki akarná a tokáját nézegetni 20 év múlva is egy egyébként szuper pillanatképen… emlékezetes fotó, csakhát ott az a toka…

Borzasztó kritikusak tudunk lenni magunkkal mi nők. Miért nem vagyunk hát azok a fotósokkal szemben? Mert nem látjuk a különbséget retusált és nem retusált fotó között magunkról! Ez baj? Lehet, hogy nem. Sőt, talán egyáltalán nem, de fontos, hogy ezt előre tisztázd magaddal. Egészséges, ha elfogadod magadat olyannak, amilyen vagy, annál jobb nincs!

A baj inkább az, hogyha kicsit szebbnek szeretnéd magadat látni a valóságnál, de nem ehhez való fotóst választasz. (Nem csak az előnyös szögektől leszünk szebbek, különösen nem egy pillanatképekre épülő sorozatnál.) Baj, ha nem tudod, hogy a retusálás valójában sokszoros munkát kíván a fotóstól, és ugyanazért az összegért várod el a retusált fotókat, mint a retusálatlan képek ára.

Az is baj, ha a fotós tényleg retusált, de te még 30 kilóval könnyebb szeretnél lenni és egyébként is a barna hajad helyett szívesebben látnál szőkét a képeiden.

Ahogyan az is, ha prémium árat fizetsz, de nem prémium minőséget kapsz. Halkan jegyzem meg, hogy a prémiumhoz szerintem hozzátartozik a retusálás felvállalása is, méghozzá a középső szintűé. Azért halkan, mert nem éri meg retusálni igazából, amíg te nem érzed a nagy különbséget. (Ez a dilemmám egyik fő oka, de erről itt álljon csak ennyi. Talán így is értesz.)

A legnagyobb baj az a tudatosan (vagy sokszor szakmai tudatlanságból) elterjesztett zavar, hogy a retusálás és az utómunka egy és ugyanaz. Ez egész egyszerűen hazugság. Valójában így nehéz megállapítanod, hogy mennyi is az értéke a képeknek, amiket kapsz.

Összefoglalva, a fentiek ismeretében nyugodtan kérdezd meg a fotóst, mit ért pontosan utómunka és mit retusálás alatt! Így nincsen váratlan helyzet egyikőtök számára sem.

5. Az a bizonyos átadott képszám

A nyers-utómunkázott-retusált hármasból egyenesen következik a képszám kérdése. Látod, hogy nem mindegy a ráfordított munkaidő és tudás szempontjából, hogy az esküvődön túl mi történik még a képeiddel. Megfizethető áron nem lehet ugyanannyi valóban retusált képet átadni, mint amennyit például nyers-utómunkázott kombinációból.

Ráadásul még egy titokba be kell avassalak. Egyikünk sem tökéletes. A legjobbak sem készítenek 100-ból 100 jó képet. Ahogy nő az átadott képek száma, egyenes arányban és óhatatlanul romlik a teljes képanyag összminősége. Egyszerűen hígul. Ismétlődnek képek (kicsit jobban balra dől a fejed…), kompromisszumos fotók is belekerülnek, olyanok is, amik „hát elfogadhatóan éles” kategóriájúak, ne adj’ isten még életlenek is (igazából, ahogy nézem, rengetegszer), vagy egyszerűen csak semmitmondóak, és bizony kevesebb energia marad egy-egy fotó utómunkájára.

Persze lehet, hogy neked az a fontos, hogy szinte minden perc és mindenki meg legyen örökítve, ám tényleg szükséged van ehhez 1500 db képre? Gondolj csak arra, hányszor nézted végig egy-egy szuper nyaralás 3000 fotóját? És a családtagjaid? A barátaid? Ugye? Az esküvői képeiddel sem lesz másképpen.

Egy igazán jó sorozat kevesebb képpel is többet mesél a nagy napotokról. Számolj úgy, hogy 30-50 kép a normális határ óránként.

A csomag árát pedig ne az átadott képek száma alapján értékeld, hanem a képek tényleges technikai és tartalmi minőségét figyelembe véve.

Tudom, hogy sokan attól féltek, számotokra fontos momentumok, személyek kimaradhatnak, vagy éppen az előnytelenebb fotót választja ki rólatok a fotós. Egy jó szakember azonban tökéletes arányérzékkel és szépérzékkel rendelkezik, ezért biztos lehetsz benne, hogy a lehető legjobb és legátfogóbb merítést kapod. Ráadásul, ha úgy érzed, valami nagyon hiányzik, minden jó érzésű fotós megnézi szívesen, hogy talál-e egy kimaradt személyről vagy mozzanatról még neked 1-1 fotót, így aztán nincs ebben semmi kockázat.

Egy pillanatra kanyarodjunk azért vissza arra, hogy a fotós válogat. Sokszor nem így van ugyanis… az esküvőknél ritkább, de a kisebb sorozatoknál bevált gyakorlat, hogy ezt a feladatot egyszerűen átpasszolják a fotósok, ezért szót kell erről is ejtenünk.

A tortás hasonlattal élve ez olyan, mintha te választanád ki a tortádhoz az alapanyagot. Megmondanád, milyen vajat, lisztet, tojást használjon a cukrász és mennyit tegyen bele belőlük. Ez tényleg így normális? Nem hinném… bár épp nemrég hallottam egy fotós lánytól, hogy nagyképűek azok a fotósok, akik nem engedik, hogy az ügyfél válogasson… szerintem inkább igényesek a munkájukra és a lehető legjobb minőséget akarják adni az ügyfelüknek. Ráadásul a válogatást sokan puszta lustaságból engedik át nem pedig jófejségből…

Miért nem jó, ha te válogatsz?

  • Ha nincs egyáltalán előválogatva technikailag (márpedig sokszor nincs vagy csak nagyon lazán), akkor rengeteg fókuszhibás és bemozdult fotótok lesz, mert te ezt nyilván nem nézed meg, csak azt, hogy tetszel-e magadnak a képen.
  • Szakmai szempont az is, hogy látószög szempontjából melyik a jobb fotó. Ilyen apróságtól is sokkal jobb lehet egy kép és egy sorozat összességében.
  • Ráadásul – ahogy írtam – egy nyers képből bármi lehet. Ezt egy fotós jól látja, te nem. Elképzelhető, hogy nyersen egy fotó semmilyennek tűnik, de egy kis utómunkával valami egészen klassz dolog hozható ki belőle. Ezeket a lehetőségeket mind elszalasztod.
  • Te a tokás vagy itt-ott hurkás, előnytelen képeidet biztosan nem fogod választani, pedig retusálással azokból is lehetnek tökéletes fotók, sőt lehet pont a kedvenced is azok közül kerül ki.
  • Nagy valószínűséggel egyetlen részletképet vagy „csak” hangulatképet sem fogsz választani, holott azok éppen annyira fontos részei az egésznek később visszanézve.
  • Így lesz leginkább aránytalan a sorozat. Úgy fogsz ugyanis válogatni, ahogy aktuálisan a prioritásaid vannak, nem pedig úgy, ahogy a legszebben és legátfogóbban mutatja majd a sorozat az esküvőtöket 50 év múlva is.

Még néhány gondolat

Vegyél egy nagy levegőt. Sokat olvastál, köszönöm a figyelmedet és remélem, sokmindent tisztábban is látsz.

Álljon itt még néhány személyes gondolat, ami talán szintén segít, hogy profira bízd magad és ne csak valakire, aki annak mondja magát.

Amiről most beszéltünk technika. Objektív mérce. A fotózás rendkívül szubjektív. Imádom sok olyan kolléga képeit, akikbe bele tudok technikailag kötni. Ugyanott mégsem tudom igazán elnézni senkinek, ha életlen, fókuszhibás képet készít, ha válogatatlanul rád ömleszti a nyers képeket, kezdj vele laikusként, amit akarsz. Te megbocsáthatod viszont. Szeretheted olyan fotós képeit is, aki nem jó. Szakmai szemmel nem jó vagy éppen az én ízlésem szerint nem jó. Ne feledd viszont soha, hogy a választásod egy esküvő esetén visszafordíthatatlan. Tényleg szeretned kell a képeit, és tényleg meg kell róla győződj, ez az, amire vágysz.

Anélkül, hogy bárkit is szándékomban állna megbántani, fontos leírnom, hogy sokmindenkinek nem kellene fotósként dolgoznia. Szomorú vagyok, ami miatt ennyi önkritika nélküli „fotóst” látok. Még szomorúbb, hogy van rájuk kereslet (nyilván minden gagyira más területen is, hajjaj, de mekkora), de tiszteletben kell tartanom mások útját és döntését. Senki sem tökéletes, mi sem.

Az a gondolat sem hagy nyugodni, hogy hányszor hallom ügyfelektől, hogy ah, úgyis kiretusáljátok! Persze, mondhatnám, hogy azért mondják, mert tisztában vannak vele, hogy mi retusálunk… de képzeljétek, sokan nem ezért (és a stúdióban is hallom, hogy olyan fotósnak mondják, akiről tudom, hogy nem retusál soha)… Rájöttem, hogy teljes tévhitben él rengeteg ember. Azt hiszik ugyanis, hogy minden fotós retusál… meg sem fordul sokak fejében (és ez az esküvőknél különösen így van), hogy csak utómunkázott és nem retusált képeket kapnak… pedig többnyire csak utómunkázottak bizony azok a fotók…

A végszavam :)

Egy dolgot viszont fixen és vitathatatlanul le kell szögeznünk. Fontos tudnod, hogy ez nem az unatkozók vagy magukat keresők cuki és álomszerű hobbyja. Nem arról szól, hogy van egy bármilyen tükörreflexes gépem, és ezzel most megvalósítom önmagam, mert ez elég ahhoz, hogy bárhol, bárkiről klassz fotókat készítsek. Attól még nem fotós valaki, hogy életében lőtt 3 látványos természetfotót vagy néhány imádnivaló fotót a gyermekéről vagy akár több tucat emberről van sorozata, ahogyan attól sem, hogy szeret fotózni.

Én is szeretek falat festeni, még kicsit tudok is és van gyakorlatom, de nem vállalok pénzért lakásfestést, mert tudom, hogy sem a megfelelő felkészültségem, sem a megfelelő eszközöm nincs meg hozzá. Pedig nem annyira nehéz, festeni bárki tud elvileg, nem? Ráadásul azt még újra is csinálhatnám, ha elrontom, nem úgy, mint egy esküvői sorozatot. Ott nincs ismétlés!

Az esküvő fotózás nem csupán a megismételhetetlenség miatt speciális bármilyen más fotózáshoz hasonlítva. Egyszerűen egészen más világ, más látásmódot, hozzáállást és technikai, valamint tudásbeli felkészültséget igénylő terület, mint a pl. családfotózás vagy a divatfotózás. Ebből adódóan, aki jó család, divat, tárgy stb. fotós, korántsem biztos, hogy beválik esküvőfotósként (és akár fordítva is lehet ez igaz…).

A fotózás mindenekelőtt felelősség. Akkor lesz igazán valakiből pofi fotós – túl a tehetségen és a megfelelő műszaki eszközök birtoklásán -, ha ezt a felelősséget képes vállalni.

A fotós kiválasztása is felelősségteljes döntést igényel, különösen esküvőre. Utólag kár keseregni. Reklamációra sincs jogod, ha a kiválasztott hozta azt, amit tud.

Tanulj meg kritikusan választani te, ha már a fotósok nem elég kritikusak önmagukkal szemben!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Hozzászólás

Szólj hozzá! *

*

CLOSE MENU .... .... ....