FÉNYLABOR GONDOLATOK

o

Santorini

Santorini szigetén 10 évvel ezelőtt jártunk először Zolival. Az első közös nyaralásunkkor. Sejtelmünk sem volt, hogy egyszer, egy ilyen kerek évfordulónkon ráadásul, még visszatérünk. Arról pedig végképp nem tudhattunk, hogy közben hivatást váltunk, fotósok leszünk, házasok persze előbb, és nem kettesben érkezünk.

 

Hogyha visszagondolok erre a 10 évre, akkor azt látom, hogy a legfontosabb dolgok annyira magától értetődően történtek velünk. Az is, ahogy Csilla és Bence ügyfelekből a barátainkká váltak, de erről egy gondolattal később.

 

Régen írtam ide, nem is akarok nosztalgiázni, de sokmindent átalakított az életünkben ez az évtized. Talán éppen ebben az évben zárva le egy szakaszt… Gyorsan éltünk és ehhez mérten úgy elrepült, mintha tegnap fotózgattuk volna magunkat az anyósomtól kölcsönkapott kis digitális géppel Oia-ban, a naplemetében. Biztosan sokat is változtunk. Ma a legfontosabb tanulság viszont csak annyi, amit tudok nektek írni, hogy éljetek lassabban! Nem kell rohanni. Könnyen elmulaszthatod a lényeget!

 

A fotózásokkor egy pillanatra megáll velünk az idő. Akkor tisztán csak a most létezik. Sosem vagyok annyira a jelenben, mint amikor valakit éppen fényképezek. Ezt nagyon szeretem benne. Meg a kapcsolatokat.  Azt is, hogy kinyitja a világot mindenféle irányba: lelkileg és fizikálisan is. Ezt többször is megélhettük együtt Csillával és Bencével. Tavaly volt az esküvőjük (tudom, nincs fent a beszámoló, sajnálom… ), fotóztunk együtt Rómában (na, ez fent van) és Horvátországban is. Innen jött Csillának, hogy miért is ne mehetnénk együtt nyaralni idén!? Persze egy fotós nem tud kibújni a bőréből, meghát Csilla sem, aki mi tagadás, legalább annyira szeret fotózásokat tervezgetni (lehet, hogy jobban…), mint mi… így gyorsan megszületett a célsziget után az a vágy is bennünk, hogy jó volna egy újabb sorozat együtt… mondjuk az első házassági évfordulójuk alkalmából. Egyikünk sem hezitált persze ezen sokat, egy kikötés volt mindenki részéről: semmi véresen komoly munka, csak szórakozásból csináljuk úgy és akkor, ahogy épp jól esik majd. Ezt csak kicsit szegtük meg, mert Oia-ba nem lehetett tervezetlenül menni, mert szinte mindig tömeg van.

Olyan sorozatról álmodoztunk, ami méltó a gyönyörű kalderákhoz, így nagyon boldogok voltunk, amikor kiderült, Csilla Daalarna ruhákban lehet. Külön izgalmas program volt elmenni amolyan csajos programként a szalonba és kiválasztani a számunkra legkedvesebbeket.

 

Nekem volt egy titkos favoritom, a kék csipkeruha, amit először egész véletlenül láttam meg egy korábbi látogatásomkor a szalonba… olyan gyönyörű volt! Mondtam is Csillának, aki persze megvétózta, miszerint neki az (meg más is :D) nagyon rosszul állna. Gondoltam, na jó… akkor lemondok róla. Aztán képzeljétek, csak előkerült a próbánál véletlenül. Csilla megint tiltakozott, de nem hagytuk magunkat és láss csodát! Mintha ráöltötték volna! Vonakodva ugyan, de ez lett az egyik választás… gyanítom inkább, hogy kicsit kedvemre is tegyen. Meg is beszéltük, hogy csak pár kezdő fotóhoz veszi fel, aztán…

 

 

 

 

Bejártuk a sziget főbb látnivalóit, mire elhatároztuk, hogy kiszemeljünk egy fotózós reggelt, amit szigorúan Oia-ban kezdünk, aztán meglátjuk. Egyik nap rátaláltunk egy csodálatos kis kávézóra (legyen ez a reklám helye, mert megérdemlik: Confetti Dessert Boutique), a tervbe beiktattuk, mert tudtuk, Bence meg fog ölni minket, ha nem reggelizhet… járt neki ez, na, ha már miattunk felkelt korán, pedig utál korán kelni. Én meg a reggeli kávém nélkül tudok elég morcos képet vágni… Visszakanyarodva, gondoltuk, utána, ha még lesz kedvünk, a harmadik ruhában barangolunk egyet Imerovigliben is, talán nem lesz nagyon meleg.

 

 

A harmadikban, igen. A terv ugyanis, ahogy mondtam, az volt, hogy a kék csipkét pikk-pakk lecseréljük, aztán a színes szoknyacsodában jövünk-megyünk és zárunk szintén néhány képpel a két színű ruhával. Csakhogy Csillán maradt a csipkeruha… szerintünk vele születtek a legszebb fotók… s utána a színes szoknyás, ami egyébként közös favoritunk, valahogy nem tűnt akkora szerelemnek, mint amilyen látványos egyébként… S a kis mostoha harmadik, amelyik egyébként az, amiben nagyon szeretnék egyszer én is fotózkodni, mert ő a leginkább nekem való… nos… felvettük, aztán feladtuk. Irtó meleg lett, el is fáradtunk és semmi értelmét nem láttuk az élvezeti érték nélküli küzdelemnek. Ez a legjobb a tét nélküli fotózásban! Abba lehet csak úgy hagyni… persze ez nekem nagyon nehéz, mert túl elszánt vagyok, de sikerült!

No persze, nem hagyott minket nyugodni a dolog. Megbeszéltük, magunkkal visszük azokra a helyekre, amik fotogének lehetnek, és majd ha valamelyik nap lesz kedvünk, fényképezünk még vele mindenféle előkészület nélkül. Ez rögtön a másnap délelőtt lett. Csilla kicsit kérette magát, de szerencsére a harangtorony pikk-pakk meggyőzte! Ezt hívják valahogy úgy, hogy turista fotózás szép ruhában…, mert igazából mentünk, néztük a falucskát és amíg felértünk a tetejére, fotóztunk. Lefelé már nem… ennyire azért nem voltunk elszántak.

 

 

 

 

 

 

Szerintem Csilla nevében is beszélhetek, ha azt mondom, köszi fiúk a kitartást, különösen az „instafotó-projektjeink” kapcsán. Talán nem nagy titok, hogy ez azért olyan csajos álom volt inkább, a srácok meg jöttek utánunk, ahogy mindig, ha valamit nagyon a fejünkbe veszünk, de ezért (IS) olyan jó férjek. Na meg azért, mert hősiesen, a napon aszalódva foglaltak nekünk helyet egy tökéletes kis teraszon utolsó estére, hogy ne a tömegben állva kelljen megnéznünk azt a bizonyos naplementét, ami a turistaáradatból ítélve valószínűleg itt a leglenyűgözőbb a világon. Szerintem azért van ebben némi túlzás, de ahogy ott ültünk ezen a kitüntetett helyen, mint valami kiváltságosok, körbenéztem és azt éreztem, nagyot fordult velünk a világ, és abban a pillanatban odasűrűsödött az elmúlt 10 év.

 

Nézegessetek még kicsit! (Az alábbi fotóra kattintva lapozhatsz a galériában.)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
CLOSE MENU .... .... ....